10. fejezet

Mia szemszöge:

Pont elkészültem, amikor valaki csengetett. Kinyitottam az ajtót, és megláttam Yesungot. Tetőtől talpig végignéztem rajta. Nagyon jól állt neki a fehér ing, és a mellény is nagyon illett hozzá. Nem tudtam megszólalni az ámulattól.

-          Gyönyörű vagy! – törte meg a csendet, mire elpirultam.

-          Köszönöm! Te is nagyon jól nézel ki!

-          Igyekeztem! – mosolyodott el. – Ezt neked hoztam! – nyújtotta át a csokor virágot.

-          Köszönöm! – mosolyogtam. – Gyere beljebb!

Amíg Yesung leült a nappaliba, addig kerestem egy vázát a virágoknak.

-          Nagyon hangulatos ez a ház! – szólalt meg.

-          Igyekeztem erre a kis időre hangulatossá tenni. – léptem be a nappaliba.

-          Készen vagy? Indulhatunk? – állt fel.

-          Igen! Indulhatunk!

Yesung nagyon udvarias volt. Kinyitotta nekem a kocsiajtót. Útközben nem sokat beszélgettünk. Yesung az utat figyelte, én pedig a távolba meredtem. Amikor megérkeztünk gyorsan kipattant az autóból, majd átfutott az autó másik oldalára, hogy ki tudja nekem nyitni az ajtót.

-          Hölgyem! – nyújtotta karját. – Indulhatunk?

-          Igen! – karoltam bele.

Nagyon hangulatos kis étterem volt. Hátul a sarokban foglaltunk helyet, hogy ne zavarjon minket senki. Leültünk, majd jött a pincér, és felvette a rendelést.

-          Nagyon gyönyörű ez az étterem! – néztem körbe.

-          Igen! Ez az egyik a kedvenc helyeim közül. Nagyon jól főznek itt! Bár! – tűnődött el. – Meg kell, hogy mondjam, én sokkal jobban főzök! – húzta ki magát.

-          Te kis szerény! – nevettem el magam.

-          Néha annak is kell lenni! – mosolyodott el. – De most komolyan! Szerintem nem főzök olyan rosszul!

-          Ezt én nem tudhatom!

-          Na majd egyszer főzök neked valami finomat!

-          Rendben!

Pár perc várakozás után, ki is hozták a rendelésünket. Mindketten mást rendeltünk. Megkóstoltam az én ételemet, és meg kell, hogy mondjam, nagyon finom volt.

-          Hm! Ez tényleg nagyon finom! – mondtam két falat között.

-          Ugye megmondtam! De az enyém, akkor is finomabb lesz!

-          Szavadon foglak! – nevettem el magam. – Megkóstolod az enyémet? – kérdeztem, majd felé nyújtottam egy kis falatot a pálcikámmal.

-          Hmmm! Ez tényleg nagyon finom! – bólogatott elismerően. – De ezt kóstold meg! – nyújtott felém egy falatot a sajátjából.

-          Finom! De az enyém jobb!

-          Na jól van! Többet nem kapsz! – dugta ki rám a nyelvét.

Miután befejeztük a vacsorát, megjelent a pincér egy nagy adag fagyival a kezében.

-          A ház ajándéka az ifjú párnak! – mondta, mire mindketten felkaptuk a fejünket. Ifjú pár?? De még nem is megy a sorozat a tv-ben!

-          Köszönjük! – szólalt meg Yesung.

-          Ez meg mi volt? - kérdeztem meglepetten. - ­Nem is megy még a sorozat!

-          Nem tudom! Lehet, azt hiszik, hogy mi ketten…tudod…együtt vagyunk! – vörösödött el. 

-          Lehet! – vörösödtem el én is.

-          De azért együk meg, nehogy kárba vesszen! – terelte a témát Yesung. – Mond, hogy áááá! – nyújtott felém egy kiskanál fagyit.

-          Hm! Finom! Csak nagyon hideg! Na most te mond, hogy áááá! – nyújtottam felé én is a fagyit.

Olyan jól laktam, hogy mozdulni sem bírtam. Yesung hívta a pincért, amíg ő fizetett, addig én csak nézelődtem. Felkaptam a fejem, mert meghallottam a mellettünk ülő idős pár beszélgetését.

-          Milyen aranyos fiatal pár! – szólalt meg az idős hölgy.

-          Igen! Látszik rajtuk, mennyire szerelmesek egymásba! Főleg a fiún! – helyeselt az idős bácsi.

Csak elmosolyodtam. Miért hiszi mindenki, hogy szerelmesek vagyunk?!

-          Mia! Valami baj van? – hallottam meg Yesung hangját.

-          Nem! Semmi! – mosolyogtam rá.

-          Mehetünk? – kérdezte, majd felállt.

-          Persze! – álltam fel én is, majd belekaroltam.

Egész úton csak gondolkodtam. Észre sem vettem, hogy nem a házunk felé tartunk.

-          Hova megyünk? – kérdeztem.

-          Majd meglátod! Szeretnék neked valamit mutatni!

Kis idő múlva meg is érkeztünk. A Han folyó partján voltunk. Egy kis eldugott helyen.

-          Mi ez a hely? – kérdeztem.

-          Ide jövök, ha gondolkodni szeretnék! Csak meg szerettem volna mutatni neked!

-          Köszönöm! Ez csodálatos!

Teljesen magával ragadott a táj szépsége. Csak gyönyörködtem benne. 

(Hallgasd!)

Ekkor Yesung a kocsihoz sietett, majd bekapcsolta a zenét. A zene felcsendült, majd hozzám lépett.

-          Szabad? – nyújtotta felém a kezét.

-          I…igen! – válaszoltam.

Közelebb léptem hozzá, átkaroltam nyakát, ő pedig derekamra tette kezét. Vállára hajtottam fejem, majd becsuktam a szemem. Magamba szívtam férfias illatát, amely egyszerre volt édes és bódító. Lassan kezdtünk el táncolni. Hirtelen furcsa érzés tört rám. Ilyen kedves még egy férfi sem volt velem. Remekül éreztem magam Yesung közelében. Az elején még ki nem állhattam, de napról napra egyre jobban kezdtem megkedvelni. Egyre jobban kezdem élvezni a társaságát. Néha úgy érzem, ha nincs mellettem, nem lehetek önmagam. Olyankor hiányzik. Teljesen megváltoztam ezalatt a rövid idő alatt! Előtte sosem érdekelt, hogy mit gondolnak rólam! Yesung az, aki megváltoztatott. Többet érzek iránta, mint barátság!  Igazán, tiszta szívből még sosem voltam szerelmes! De valamit tennem kell, hiszen most sem lehetek az! Nemsokára vissza kell mennem Amerikába, és akkor már nem lehet velem! Nem érezhetem illatát, szíve dobbanását!  Éreztem, hogy egy könnycsepp szökik le arcomon. Rájöttem, hogy már túl késő! Beleszerettem!

Nem tudom meddig álltunk ott, és táncoltunk, de legbelül azt kívántam bárcsak megállíthatnám az időt, és így marathatnánk! Örökkön-örökké!